A levéltárazás hiábavalóságáról...

Természetesen nem gondolom, hogy egy levéltári kutatás során és a levéltári iratokból tökéletesen és biztosan megtudhatjuk a történelmi események pontos menetét, szándékokat, célokat, és hogy egy-egy irat a "valóságot" tükrözné. Tekintsünk is el attől a kérdéstől, hogy mennyire tükrözi és milyen viszonyban van egy irat a valaha volt "valósággal" és maradjunk szimplán a levéltári kutatásnál. Ha szerencsénk van, és nem egy iratmegsemmisítéseken átesett egykori állambiztonság levéltárában üldögélünk, akkor azt gondolhatnánk, hogy hát itt minden szépen sorban van, van rendes fondjegyzék, lehet szépen haladni, csak idő kérdése. Igenám, de a fondjegyzéket valaki csinálta, nyilván fontos és pontos szakmai szempontok szerint, de mégiscsak, egy utólagos emberi konstrukció. Ha további szerencsénk van, és fennmaradt egy korabeli tárgymutató, akkor abból a tematikus rendezés szerint keresgélhetünk, és csak az időrendes mutatóban kell visszakeresni a jelzetet. Ha egyértelmű. Mert ha nem, akkor cseszhetjük :) Aztán, ha még nagyobb szerencsénk van, és van már online-egyesített fondjegyzék, és csak be kell írnunk egy-egy keresőszót, akkor mégjobban érezhetjük magunkat. Igenám, de a gép csak a konkrét szavakra keres rá... a valódi tartalomra, ami a hagyományos fondjegyzékből kiderülne, arra már nem tud. Szóval: csak akkor lehetnénk teljesen biztosak egy irat létezésében, illetve főleg a nem-létezésében, ha az egész, akár többezer folyóméternyi anyagot egyenként és a saját szemünkkel végigolvassuk...