Elöljáróban: Most a Sztahanova bejegyzés után egy meglepő fog következni. Nem akarok senkit sem megbántani, csak felsorom a tényeket - igaz, kicsit dühösen. És legszivesebben elküldeném néhány nagyobb napi és hetilapnak is. Most ugyan Berlinben vagyok, de a magyar rádiót hallgatva és a magyar sajtót olvasva írom mindezt.
Na szóval: Rohadtul elegem van abból, hogy mindenki teljesen hülyének néz és lesajnál azért mert bölcsész vagyok. Mert gondolkodni tudok, értelmezve olvasni, és összerakni az információkat, majd értelmesen leírni. Sajnálom, nem bírom a vért, nem mehettem orvosnak, a joghoz és a közgázhoz - bocsánat, de nem volt gyomrom, matekból nem is voltam annyira jó, a műszaki dolgok sem vonzottak. Sajnálom. Gondolkozni tudtam és tudok, írni és olvasni tudtam és tudok, és még szeretek is, így hát bölcsész lettem.
Rohadtul elegem van abból, hogy azért mert kicsi országunk szar anyagi h
elyzetben van, és tény, hogy ehhez képest így is rengeteg a közalkalmazott, mindenki a fejemhez vágja, hogy ja, te csak bölcsész vagy, az állam pénzén élsz, és az nem is termelő ágazat, plussz kapok egy lesajnáló mosolyt. Majd ugyanezek a termelő ágazatokban dolgozó ismerőseim ugyanilyen vehemenciával szidják iskolás korú gyermekeik tanárait, hogy milyen bénák, és nem értik, hogy a város (egyetemi, a legnagyobbak között az országban) egyik legjobb iskolájában hogyan lehetnek olyanok a tanárok, amilyenek. Hogyan? hát pont így... hogy a legjobbaknak elmegy a kedve attól, hogy ezt a lesajnálást válassza, és mindazt az anyagi öngyilkosságot, ami ezzel jár. Mert a legjobbak vannak annyira jók, hogy mindezt előre felmérik, és elég jók valami máshoz is, és el is mennek oda. A legjobbak, akik a jövő évek tanárait tanítanák, meg még messzebbre mennek, mert az egyetemi státuszok és pénzhiány közepette nekik is elmegy a kedvük, és inkább egy call-centerben telefonálnak, anyanyelvi szintű nyelvtudásaikat kihasználva, és kétszer annyit keresnek, mint egy egyetemen. Vagy Angliában mosogatnak.
Hallgattam a rezidenseket. Tisztában vagyok vele, hogy mennyit tanulnak, majd milyen körülmények között dolgoznak - a bölcsész diplomámmal dolgozhattam 2 évig egy orvosi kar Téóján (ahol nagyon szerettek, mert végre volt egy ember, aki elgondolkodott a kérdéseiken és választ is keresett rájuk). Természetesen nem lehet megélni, albérletet fizetni, lakásra és autóra gyűjteni, meg családot alapítani 95 ezer forintból. De lehet ebből a pénzből tandíjat fizetni a PhD képzésedért azon a tanszéken, ahol dolgozol, lehet belőle 5-8 ezer forintos könyveket venni, az évi rendes 21 nap szabadság terhére konferenciákra és nyári egyetemekre járni (a részvételi díjadat és utiköltségedet persze szintén fizetheted magadnak, amíg nem vagy professzor), és fizetésnélküli szabadság alatt végezhetsz levéltári kutatást is, persze magadnak fizeted a levéltári másolatokat is. A 95 ezer forintodból. Hozzátenném, hogy a bölcsész karokon nem szaladgálnak gyógyszergyártó cégek, nincsenek amerikai ösztöndíjak, nem nagyon mehetünk el külföldre - hacsak nem mosogatni.
Nekünk is elmegy az időnk a rengeteg adminisztrációra, a rengeteg pályázat megírására, pedig a bölcsésznek csak egy roppant egyszerű dologra van szüksége: IDŐ. Nyugodt, gondolkodásra és írásra elegendő és alkalmas idő. Ehhez kell még egy jobb könyvtár és levéltár, vagy ha szerencsés, akkor csak internet és egy gép. Ennyi. Az oktatáshoz is elég ennyi, nem kellenek többszázezres vegyszerek minden gyakorlathoz. Csak egy kipihent, gondolkodó ember, és egy kis terem, talán fűtés és világítás. Ennyi. És ha mindezt megkaphatjuk, akkor nem csak új gyógyszerek, új felfedezések, és termelő ágazatok lesznek, hanem esetleg gondolkodó emberek is. Esetleg valaki, aki majd a kutató-termelő-gyógyító többiek gyerekeivel is foglalkozik. Esetleg valaki, aki alaposan feldolgozza a múltunkat, a kultúránkat, az életünket. Hogy aztán talán ne rohangáljanak az utcán hülye fiatalok, összekeverve némi történelmi és kulturális tényt, és rátámadva mindenféle kisebbségekre, akikre éppen eszükbe jut...
Szóval rohadtul elegem van abból, hogy mindenki lesajnál, hogy hülyének néz, hogy élősködőnek tart, hogy hallgatom, hogy nem lehet 95 ezer forintból megélni, majd azt is megkapom, hogy milyen béna friss-diplomás tanárokat bocsátunk ki. Persze, ma és holnap nem járulunk hozzá a GDP-hez, nem mentünk életeket, csak majd a gyerekeinkét, mert ha nincs rendes oktatás, akkor vajon ki fog majd 10-15 év múlva felvételizni mindazokra az egyetemekre, ahol majd a termelő és kutató ágazatokba képeznek okos, értelmes, érdeklődő, tájékozott és lelkes fiatalokat?
Ennyi.
ui: A cím egy pár héttel ezelőtti rádió-kabaréból származik, a bölcsész-büszkeség napjáról beszéltek, és nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek...
Végre valaki, aki arról beszél, hogy az NDK-ban dolgozó magyar vendégmunkások kicsempészték Maora a kelet-német kötőgépeket, itt azokon magyar fonalakból és nyugat-német Burdák mintái alapján gyártották a pulóvereket, amik aztán a siófoki és fonyódi Pullovermarktokon keresztül szépen visszajutottak az NDK-ba. És bólogatok lelkesen, és vigyorgok. Végre az a kérdés, hogy voltak-e reformerek a magyar áb-ben is, vagy csak a pártban, vagy hogy ha nem engedtek publikálni egy magyar írónak, akkor miért engedték ki ösztöndíjakkal Nyugatra. Végre egy ember, aki legalább a kérdést érti :) 
Rengeteg stressz volt vele, főleg, hogy sikerül-e a levéltárban mindent kikutatnom - persze ez annak a 22.460 oldalnak a dacára sem sikerült, mindenki olyan jelzetekre hivatkozik a témában, amiket én nem láttam :) Szóval, egyszercsak elmúlt. Az előbb még május volt, meg aztán nyár... addig még felfogtam az időt, de aztán szeptember óta tényleg nagyon gyorsan repült. Persze, voltak unalmas, és szenvedős napok, de azok otthon is vannak. Nem akarok még végső egyenleget húzni, azt majd egyszer otthon, tavasszal talán. Csak hihetetlen, hogy mennyire gyorsan tud telni az idő. Repül, pedig néha ólom-lábakon jár, és minden várva-várt rettenetesen messzi időpont eljön majd egyszer :)
elyzetben van, és tény, hogy ehhez képest így is rengeteg a közalkalmazott, mindenki a fejemhez vágja, hogy ja, te csak bölcsész vagy, az állam pénzén élsz, és az nem is termelő ágazat, plussz kapok egy lesajnáló mosolyt. Majd ugyanezek a termelő ágazatokban dolgozó ismerőseim ugyanilyen vehemenciával szidják iskolás korú gyermekeik tanárait, hogy milyen bénák, és nem értik, hogy a város (egyetemi, a legnagyobbak között az országban) egyik legjobb iskolájában hogyan lehetnek olyanok a tanárok, amilyenek. Hogyan? hát pont így... hogy a legjobbaknak elmegy a kedve attól, hogy ezt a lesajnálást válassza, és mindazt az anyagi öngyilkosságot, ami ezzel jár. Mert a legjobbak vannak annyira jók, hogy mindezt előre felmérik, és elég jók valami máshoz is, és el is mennek oda. A legjobbak, akik a jövő évek tanárait tanítanák, meg még messzebbre mennek, mert az egyetemi státuszok és pénzhiány közepette nekik is elmegy a kedvük, és inkább egy call-centerben telefonálnak, anyanyelvi szintű nyelvtudásaikat kihasználva, és kétszer annyit keresnek, mint egy egyetemen. Vagy Angliában mosogatnak.
Mindezekből kitűnik, bár ez itt magyarul van, hogy örök és hatalmas hálával tartozom Frau P.-nek, akinek ugyan ez a munkája, de mégis, mindig mindenhez volt türelme, mindennek utánajárt, amit csak kértem, és még könyveket is kölcsönzött nekem a levéltári könyvtárból, amit a mezei olvasóknak nem szabad. Rengeteg szürke és felhős reggelen az segített felkelni és elindulni, hogy tudtam, ő vár rám, és tényleg mindig várt :)
ra, minden szenvedés részletes leírására. Amit itt úgy hívnak a Stasival kapcsolatban, hogy az U-Boot-Phase: amikor a Stasi börtönében az '50-es évek elején a föld alatt, minden természetes fény és levegő nélkül tartották a foglyokat, kb 20-at egy cellában. 
y végül mindenki, mindent aláírt...
ember 14-ig az NDK rendszerváltásról, illetve itt inkább "békés forradalom" néven emlegetik. A téren szinte mindig buli van, vásár, punkok, currywurst, koncert, mutatványosok, akik most a hatalmas fém-transzparensek alatt működnek. A kiállításon pedig mindig sokan 
vannak, együtt a fiatalok, öregek, külföldiek és németek. A legjobb, hogy nem csak közvetlenül a '89-es eseményeket mutatja be, hanem az előzményeket is, az NDK ifjúsági szubkultúráit, a környezetvédelmi mozgalmakat, írókat, zenészeket, és mindezzel párhuzamosan a többi szocialista országban zajló fejleményeket is.
