Sztahanova

Ugye, soha, semmi nem elég, soha, semmivel nem birok elégedett lenni, soha nem tudok nyugodtan hátradőlni, elégedetten, és nyugodtan élvezni akár csak perceket is, mert soha nem lehetek elégedett. És ma reggel egyszerűen valaki a fejemben elmondta, hogy nyugi, nem kell mindig mindent megcsinálni, megírni, elolvasni, megnézni, megvarrni, körbejárni, nem kell minden elvárásomnak megfelelnem, mert úgysem tudok, mert képtelenség, fizikailag lehetetlen. És az legyen a legfontosabb a hátralévő időben, hogy a minél több dolog megcsinálása mellett és közben persze, jól érezzem magam. Törékeny a világ, sötét van, hideg van, egyedül vagyok, csak a levéltár van, és itthon kellene üldögélnem, hogy mindenféléket megírjak, elolvassak, megtanuljak, megvarrjak, elkészítsék, és ezért alig megyek valahová is, és a végén meg csak elüldögélek a gépemnél és elmegy az idő. Egyrészt a napi 5-6 óra nagyon intenzív levéltárazás után pihenni is kéne, ha már a szendvics fölött is és a villamoson is olvasok valamit, akkor néha ki kell kapcsolni, és ha a net előtt való üldögélés az, akkor az. Mert a neten keresztül találkozom a barátaimmal, akik otthon vannak, így olyan végülis mintha velük tölteném ezt az időt. Najó, nem ez a lényeg most. Hanem csak az, hogy nem történik még akkor sem semmi, ha nem olvasok ki mindent, amit kicipeltem ide magammal, meg amiket megvettem, és nem varrok meg mindent, amihez hoztam és vettem anyagot (textil), és elterveztem :) Az is rengeteg anyag (levéltári), amit eddig gyűjtöttem, amit eddig elolvastam, és ennek persze sosincs vége, de néha kicsit engedjem le a lécet, és nyugodt lelkiismerettel csináljak semmit. Például írjak blogot :)