Nem csak Berlinről fogok itt írni, sőt még csak nem is a levéltárazásról...
Hanem arról is például, hogy szembejövő, hirtelen felbukkanó, mélyen-eltemetettnek hitt dolgok, szinek, fények, illatok, hangok és mondatok érnek el váratlanul, a legváratlanabb pillanatokban... Sétálok, beszívom az igazi őszi levegőt, a napsütést, és épp arra gondolok, hogy nekem most nagyon-nagyon jó. És aztán szembejön valami eltemetett, félretolt apróság, és összetörik a béke, szembejön a múlt... Persze, nem lehet őket visszagyömöszölni a szőnyeg alá, nézzük egymást egy kicsit, hát-te-ki-vagy-és-mit-akarsz-tőlem, aztán jön a villamos és elsodorja szegény kis foszlányaimat...
