Ezek most itt gyakorlatilag az utolsó napjaim Berlinben, az utolsó szokásos hétköznapokból az utolsók. Az utolsó szürke és lassú vasárnap, amikor olyan sötét van, hogy még lámpafényben sem látok :) Azért az utolsó, mert csütörtökön jön Kata, együtt megyünk haza, aztán együtt jövünk ki újra Királyfival. Így hát ez a mai az utolsó olyan vasárnap, amikor két órán át üldögélek a kávém fölött és a gépem előtt, mielőtt valami értelmeset is csinálnék :) Ez már tegnap is eszembe jutott, és ez egyszerre vidám és egyszerre szomorú is... Annyira hihetetlenül hosszúnak és messzinek tűnt ez az idő, ez a 9 hónap Berlin, persze boldog voltam és nagyon örültem neki. 
Rengeteg stressz volt vele, főleg, hogy sikerül-e a levéltárban mindent kikutatnom - persze ez annak a 22.460 oldalnak a dacára sem sikerült, mindenki olyan jelzetekre hivatkozik a témában, amiket én nem láttam :) Szóval, egyszercsak elmúlt. Az előbb még május volt, meg aztán nyár... addig még felfogtam az időt, de aztán szeptember óta tényleg nagyon gyorsan repült. Persze, voltak unalmas, és szenvedős napok, de azok otthon is vannak. Nem akarok még végső egyenleget húzni, azt majd egyszer otthon, tavasszal talán. Csak hihetetlen, hogy mennyire gyorsan tud telni az idő. Repül, pedig néha ólom-lábakon jár, és minden várva-várt rettenetesen messzi időpont eljön majd egyszer :)
Rengeteg stressz volt vele, főleg, hogy sikerül-e a levéltárban mindent kikutatnom - persze ez annak a 22.460 oldalnak a dacára sem sikerült, mindenki olyan jelzetekre hivatkozik a témában, amiket én nem láttam :) Szóval, egyszercsak elmúlt. Az előbb még május volt, meg aztán nyár... addig még felfogtam az időt, de aztán szeptember óta tényleg nagyon gyorsan repült. Persze, voltak unalmas, és szenvedős napok, de azok otthon is vannak. Nem akarok még végső egyenleget húzni, azt majd egyszer otthon, tavasszal talán. Csak hihetetlen, hogy mennyire gyorsan tud telni az idő. Repül, pedig néha ólom-lábakon jár, és minden várva-várt rettenetesen messzi időpont eljön majd egyszer :)